Redőny javítás megbízható céggel

Hadd mutassak be egy olyan árnyékolástechnikai céget, ahol a redőny javítás ára, illetve az elvégzett munka korrekt. Az ilyet manapság meg kell becsülni. Egyik nap csörög a telefonom, hívott a bérlő, hogy elszakadt a redőnyzsinórjuk, értelemszerűen nem tudták felhúzni a redőnyünket.

Hadd mutassak be egy olyan árnyékolástechnikai céget, ahol a redőny javítás ára, illetve az elvégzett munka korrekt. Az ilyet manapság meg kell becsülni. Egyik nap csörög a telefonom, hívott a bérlő, hogy elszakadt a redőnyzsinórjuk, értelemszerűen nem tudták felhúzni a redőnyünket. Sötétben maradtak, legalábbis az egyik szobában. Természetesen a tulajdonos dolga a javíttatás, így azonnal akcióba léptem. Mivel az említett lakás a hatodik emeleten van, ráadásul két gyerek apukája vagyok, emellett műszakilag kissé antitalentum, eszembe se jutott házilag javítgatni a redőnyt. Sajnos nem volt redőnyös ismerősöm, senki sem tudott ajánlani egy jó redőnyöst, kénytelen voltam az interneten keresgélni. „Redőny javítás árak”, „gurtni csere árak” kulcsszavakkal keresgéltem, így találtam rá a Redőnyjavítás.net weboldalára.

Az első benyomás kedvező volt, az elérhetőségek mellett adószám is szerepelt, csak nem lehetnek egy kamucég. Hallottam már ilyenekről, kicsit tartottam is a webes szakikeresgéléstől. Az említett weboldalon nettó 7500 forintért ajánlottak gurtnicserét kiszállással, anyagdíjjal együtt. Rendben, tegyünk egy próbát velük, kissé szorított az idő. Kitöltöttem az Árajánlatkérés menüpontban a rendelési űrlapot és vártam a válaszra. Hamar visszajeleztek, a bérlővel is egyeztettem, így mindenkinek sikerült megfelelő időpontot találni. Természetesen nem lett volna kötelességem ott lenni, de a bérlővel megbeszéltem, hogy én is a helyszínen lehessek. Legalább beszedem a bérleti díjat is, ha már költség is adódott. Öröm az ürömben… Így tehát megegyeztük egy időpontban.

Elmentem a lakásra, a redőnyösök is időben ott voltak, gyorsan elvégezték a redőny javítását, azaz a redőnyzsinór cseréjét. Készpénzben kifizettem őket, számlát is adtak. Ez azért jó, mert a gurtnicserét költségként el tudom számolni a kiadás miatt. Azóta szerencsére szépen, rendben működik a redőny, a fiúk jó munkát végeztek . Ha megint redőny javítást szeretnék jó áron, biztos, hogy a Redőnyjavítás.net csapatát hívom.

Related posts