Kanapé raktáráruház

Kertes házban lakunk, de a felnőtt gyerekeink már kirepültek. Eddig kissé szűken voltunk, kellett a hely a gyerekeknek, de most bőven lett tér, mivel számos bútort is magukkal vittek. A nappalinkat egy vadonatúj, esztétikus, minőségi és nem túl drága kanapéval szerettük volna feldobni, végre elfér. Számos bútorboltot, diszkontot, áruházat felkerestünk, megnéztünk jó sok kanapét. Valahogy nem találtuk meg az igazit, vagy ízléstelennek, vagy nem odaillőnek vagy épp nagyon drágának, esetleg túl sérülékenynek találtuk azokat.

Kanapé bolt

A szomszéddal beszélgetve szóba került a bútorkeresésünk, ő a Kanape.net bútorüzletet ajánlotta. Meg is mutatta, hogy mit vett onnan: egy tetszetős kanapét, ráadásul elmondása szerint igen jó áron. Kaptunk egy telefonszámot, egyeztettünk egy időpontot, és személyesen felkerestük a bútorboltjukat. Tömegközlekedéssel is elérhető, pedig a város legszélén van. Nem állítottak valótlanságokat, tényleg rengeteg bútort tartottak készleten. Mondjuk nem boltszerűnek, hanem inkább raktárnak tűnt az áruház, de ezzel természetesen nem volt bajunk. Némi nézelődés után megtaláltuk a megfelelő kanapét, kényelmesnek, ízlésesnek és remek ár-érték arányúnak mutatkozott.

Kanapé vásárlása

Kifizettük, majd másnap házhoz szállíttattuk az említett bútordarabot. A kanapé azóta is a nappalink éke, tévézéshez, olvasgatáshoz egyaránt kényelmes ülőhelyzetet biztosít. Ha jönnek hozzánk a gyerekek, előszeretettel telepednek meg rajta, ráadásul a népesebb vidéki rokonok látogatása esetén vendégágynak is használható. Ez a kanapé nagyon jó vétel volt, egyértelműen megérte az árát. Aki szeretné lecserélni régi kanapéját, vagy újat vásárolna, annak teljes szívvel ajánlom Őket. Weboldaluk: kanape.net

Related posts